Esperanto en mia Vivo

Hodiaŭ mi skribos ion en Esperanto. En mia urbo estas renkontiĝo de Esperanto en ĉia merkredo, kaj parte tial mi kredas, ke estas bona ideo skribi miajn Esperantajn skribaĵojn en merkredo. Mi faris ĉi tiun decidon ankaŭ, ĉar laŭ mia sinestesio merkredo estas flava, kaj la nomo de Esperanto estas ankaŭ flava (pri la lingvo mem mi ne certas, sed ĝi havas iun maldunklan, malfortan koloron, kaj flava estas maldunkla, malforta koloro).

Ĉe la renkontiĝo ni parolis iomete pri la historio de la lando, en kio ni vivas, kaj ankaŭ pri Hungario kaj la geografio de Budapest. En ĉi tia grupo estas ĉiam iom da krokodilado, kio ne estas problemo por me (mi kredas, ke krokodilado vere evitatas nur ĉe iuj grandaj eventoj kaj inter iuj homoj, kiuj tre malŝatas ĝin), sed mi timas iomete, ke iam al ni alvenos homo, kio ne parolas la krokodilan.

Ekster la renkontiĝoj mia alia ĉiutaga kontakto kun Esperanto venas de la libro La Danĝera Lingvo, kion mi nun provas legi. Ĝia prozo iam estas iomete seka, sed la temo de la libro — la persekutado de esperantistoj sub la naziaj kaj sovetaj reĝistaroj — interesigas min kaj sentas grave en la nuna politika klimo.

Az utolsó magyar feladatom

Már csak egy magyar feladatot kell írnom, és még nem vagyok biztos, miről fogok írni. Szerintem érdemes lenne írni az unitárius egyházról azért, mert kapcsolatom van vele a gyerekségemből és az időtől, amikor Amerikában laktam, de már nem tudom, hol és mivel kezdeni. Mert ez valahogyan személyes téma nekem, azt gondolná az ember, hogy kutatás nélkül sokat tudnék írni, és én is gondolom így, de azt tudom, hogy magyarországról vagy a magyarul beszélő világról kell írni, nem egy amerikai egyházi tradícióról.

Azért írom ezt a blogot, hogy nyelveket gyakorolhassam és minden fölött az írásbeli nyelvtudásomat fejleszthessem. Csak azt fogom írni, ami akkor van a fejemben, amikor a posztot írok — ha valamilyen jó témát találok valamikor, arról írok, de nem, akkor csak bármit írok fel. Nem ugrom át a nyelvgyakorlásomat csak azért, mert nem tudom, miről írni.

A mai lakásom mellett sajnos nincs tó. Nagyon szeretem a vizet, de a legközelebb folyóhoz húsz percet kell menni, és a tengerpart messzébb van. Amikor gyerek voltam, egy kicsi tó mellett laktunk, és nagyon szeretettem, de most hiányzik a víz. Hó is hiányzik egy kicsit — habár itt fázik télen, csak kevesen hull a hó (de az utcán sok jég van!).

Blogging for Language Practice

I’m going to start trying to post something every day in a language that I speak relatively well, but need to maintain. These posts will be categorized under “Language Practice Blogging”.

Comments on these posts should be in the language of the post. If you yourself are a non-native speaker of one of these languages, please bear in mind that I am also not a native speaker of any of them, and thus my work may contain errors that would not be present in material written by a native.

Der Anfang des Sprachblogging

Ich habe entschieden, dass ich jeden Tag etwas auf einer von meinen “guten” (= B2 oder besser) Sprachen schreiben soll. Montags werde ich damit auf Deutsch schreiben; die andere Tage werden andere Sprachen kriegen. Es kann sein, dass ich nicht alles auf diesem Blog schreibe, aber wenn du mich hier folgst, wirst du wahrscheinlich viele Posten auf vielen interessanten Sprachen sehen.

Heute fange ich mit etwas einfachem an. Ich beschreibe nur das, was ich hier mache, und warum. Die zweite Frage kann man mit einen Satz antworten: ich schreibe, um das Vergessen von Deutsch zu vermeiden. Ich versuche es, das ohne Wörterbücher oder andere Hilfsmitteln zu machen, obwohl ich sie verwenden werde, wenn ich etwas nur mit gewussten Wörtern wirklich nicht ausdrücken kann. Neue Wörter lerne ich natürlich noch von verschiedenen Quälen.

Nur noch ein kleines Ding: du hast vielleicht bemerkt, dass es in diesem Post kein scharfes S gibt. Das ist kein Fehler, und es passiert nicht deswegen, dass ich den Buchstabe nicht tippen kann. Deutsch habe ich zuerst in der Schweiz studiert, und ich versuche noch Schweizeres Standarddeutsch zu schreiben, obwohl ich in den letzten 13 Jahren nur einmal wieder die Schweiz betreten habe.

Die Korregierung von anderen Fehler ist völlig willkommen.


Last weekend, I attended the eighth Language Creation Conference, in Cambridge, UK. Although I’d interacted with a handful of other conlangers at other events before, this was the first time I’d physically attended an LCC (as well as the first time I had been in the United Kingdom).

The conference was, in its totality, awesome, and I hope to come to the next one if I can make it. Among other things, I got the chance to speak some Klingon, hang out with people I had up till that point only met through the internet (and learn what they look like!), and generally participate in fun discussions about language and other subjects. This community is full of interesting people, and that only becomes more clear when you get a whole bunch of them together in the same space for a period of time.

I gave a short talk on grammaticalizing consonant gradation in the manner of the Uralic languages (slides available at, and in the process also discovered that my use of the name “Examplish” for the sketchlang in my examples was novel enough that most people found it funny — I suspect I may need to flesh the language out a bit more just for the fun of it. This (the talk) led to a couple of mind-broadening discussions, as ideally something like that should, so I like to at least imagine that it was a success.

Although I’m not sure of the exact date when I started conlanging, based on my ballpark estimate of that date and the date of the conference, I have decided to declare LCC8 the point at which I have been conlanging for more than half of my life. Although I briefly mentioned this fact at the beginning of my talk, I figured it was worth a few words here as well, in case some folks see this who didn’t watch the LCC8 presentations (which were livestreamed and recorded, so there’s still a chance if you missed the conference but still want to see it!). I’m bad at coming up with personal ways of marking special occasions, so I figured the LCC would serve as a good stand-in for the celebration I feel like I should be having.

Finally, although there were (as always) a handful of technical and organizational things that could probably have been handled better, there were no problems that truly had an adverse effect on the experience. Anglia Ruskin University is quite well situated in Cambridge, with the train station and a number of cool things to see within easy walking distance.

I hope to see everyone at LCC9!

Down with Emoji

To cut right to the chase: emoji were a bad idea, and the sooner they go away, the better.

I can totally see the appeal of emoji. There’s only so much that plain prose — especially plain prose typed on a tiny cell phone screen — can convey, and it’s nice to be able to easily send a picture now and then. But why not do just that? Is an emoji heart really that different from a stock image meant for a Valentine’s Day card?

And while it’s true that whole pictures take up more space than four-byte Unicode characters, it’s not like we don’t have ways around that. Simple images can be compressed significantly, especially if they were designed with instant messaging in mind — and people already send plenty of images as it is, so a few more bytes here and there likely wouldn’t break anyone’s bank.

All of this, though, pales in comparison to the one huge disadvantage that emoji have: every darn platform implements them differently. What shows up as a gun on one device is a water pistol on another (yes, that’s a real example), or a face with one expression may have a slightly different one elsewhere, etc. And that’s not even getting into the huge issues raised by having a single, global standard for what “qualifies” for emoji status, leading to situations where, say, people end up using images of vegetables to communicate about traditionally sexualized body parts.

At this point, unfortunately, emoji are here to stay, and there’s probably very little we can do about them in the immediate future. But in the long term, I’d recommend that the creators of new communication platforms think long and hard about whether they want to make it easy to send emoji, or whether it might be a better idea to just give users a library of simple stock images to send for the same purposes.

Upgrading to Dedicated Domain Name

A note for anyone who sees this: I recently upgraded this site to use the address, which is currently in the process of being transferred to WordPress. The original address should continue to work, but it would be worthwhile to update any bookmarks or saved links to the new domain name.

Don’t, however, actually do this until after May 15th, which is when I expect the change to actually go into effect; at the moment the new domain name doesn’t point anywhere.